2010. március 19., péntek

Szentlélek keresztség

Sok könyv jelent meg ezzel a témával kapcsolatban pro és kontra. Legyen itt egy összefoglaló most a történelem folyamán hogyan vélekedtek erről, szintén az ige alapján.
Az első nézet szerint a Szentlélek-keresztség az Atya ígérete, mely pünkösdkor egyszer s mindenkorra beteljesedett, csakúgy, mint Krisztus halála és feltámadása. Azóta a Szentlélek folyamatosan az Egyházzal van. Ezt a nézetet vallotta pl. Abraham Kuyper és a holland reformátusok jelentős része, valamint a Testvérgyülekezetek.

A második nézet szerint a Szentlélekkel való megkereszteltetés minden hívővel megtörténik, az újjászületés szinonimája, és azonos az 1Kor 12,13-ban leírtakkal. Ez egy újabb keletű felfogás, amely ma széles körben elterjedt, és olyan szerzők pártolják, mint John Stott, Michael Green, John Wimber, J.I. Packer, R.C. Sproul vagy Wayne Grudem.

A harmadik nézet szerint a Szentlélek-keresztség minden hívő számára nyitott, de az újjászületéstől különböző esemény. Ennek a nézetnek legalább háromféle evangéliumi megjelenése létezik. A hagyományos (főleg angolszász) kálvinista és evangéliumi felfogás szerint ez Krisztus akarata szerint többször is megtörténhet hívőkkel, ébredések idején tömegesen is. Célja a bizonyságtételre való erővel felruházás, ami megismételhető és el is veszíthető. Különböző hangsúlyokkal, de ezt vallotta pl. Jonathan Edwards, George Whitefield, C.H. Spurgeon, George Smeaton és Charles Hodge. Huszadik századi követői is vannak ennek, mint pl. Martyn Lloyd-Jones, John Piper vagy Iain Murray. A legtöbb angol puritán is ezt vallotta, bár ők elsősorban az üdvbizonyosság átélésével kapcsolták össze.

A negyedik nézet hasonló az előzőhöz, de egy fontos ponton eltér tőle. A Wesley testvérek nyomán a 18. századtól kezdve sokan a teljes megszentelődést értették ezen az élményen. Az Üdvhadsereg és az ún. "holiness movement" (szentség-mozgalom) révén terjedt el ez a felfogás, de ma már nem jelentős evangéliumi körökben. Ennek inkább egy módosult változata ismert, mely a bűn feletti győzedelmes életet köti össze a Szentlélek-keresztség élményével.

Az ötödik nézet a pünkösdi-karizmatikus álláspont, mely egyszerre épít a régi evangéliumi és a Wesley-féle nézet hangsúlyaira. A Szentlélek-keresztség egyszeri esemény, melyet általában a nyelvekenszólás ajándéka kísér és bizonyít. Ez a felfogás néha az erővel való felruházást, néha a megszentelődést hangsúlyozza. Egyik klasszikus képviselője Dennis Bennett.
folyt.köv

2010. március 16., kedd

Szentlélek keresztség

Sok vita volt ezzel a témával kapcsolatban és meg is osztotta a keresztényeket.
De Istennek nem ez a célja ezzel. Hát elkezdtem újra keresni Isten tervét.Vannak akik második áldásnak mondják és jele a nyelveken szólás az ige alapján és vannak akik automatikus a megtéréssel a Szentlélek vétele szintén az ige alapján. Mi is az igazság?
Ennek a témának szeretnék egy kis figyelmet szánni.
Mit tanít a történelem?:
Ez alatt a reformációt, mozgalmakat értek.
Sajnos az egyház történelemben lehet látni, hogy amilyen jól indult a gyülekezet az apcsel-ben az évek folyamán szép lassan eltávolodtak az igazságtól. Teljesen más lett a lényeg. Ezért volt fontos pl Luther szerepe, mint reformátor, mert onnantól kezdve kezdet újra visszaállni a lényeg a kereszténységel kapcsolatban. Hiszem, hogy a reformáció a pünkösdi mozgalom, karizmatikus mozgalom Istentől volt. De mégis voltak emberi hiányosságai, túlkapások. De ezzel nem kell elítélni, hanem megérteni, az Isten tervét.
A Szentlélek keresztséggel kapcsolatban is ezt látom. El lett felejtve vagy megszokássá vált a bemerítés.
'Elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket, bemerítve őket az Atyának Fiúnak és a Szentlélek nevében.'
Itt nem beszél második áldásról az ige. Két oldala van egyik az "Ember"oldala. Nekünk mit megtért újjászületetteknek van feladatunk az új megtértekkel kapcsolatban, hogy mit jelent az Atya nevében, a Fiú nevében és a Szentlélek nevében bemeríteni őket. Ez nem csak annyit jelent, hogy a bemerítéskor ezt mondjuk: "bemerítelek téged az Atyának a Fiúnak........ettől többet jelent. Erről már írtam.
Van egy másik oldal "Isten" elvégzi az Ő részét. Keresztelő János mondja, hogy aki ő utána jön Ő fog Szentlélekkel és tűzzel keresztelni.
folyt.köv

Zárszó

Nem szándékom bele menni a világ gazdaság politikájába, de mint keresztény ember fontos, hogy lássam mi a valóság a világban.Nem emberekkel van a probléma elsősorban,hanem aki őket irányítja vagyis az ördöggel.
"Nem test és vér ellen van harcunk, hanem szellemi erősségek és hatalmasságokkal szemben." Isten kegyelme és hatalma ami megtartja az életünk és Ő gondoskodik rólunk.
Kívánom magam és mások életére, hogy Isten adjon bölcsességet minden helyzetben a pénzügyi területen is.

2010. február 20., szombat

Gazdasági válság oka 3

Alex Jones, Aaron Russo amerikai filmrendezővel készített interjújából:
Alex Jones „nemzetközileg elismert veterán adásközvetítő, dokumentumfilm készítő, és kutató újságíró
2007. februári riportja Aaron Russo producerrel. Aaron Russo (1943-2007) amerikai filmkészítő - Bette Middler és a The Manhattan Transfer menedzsere, tv-sorozatok és hollywoodi filmek producere (pl. Szerepcsere) - őszintén vall a korrupt amerikai kormányzat és a háttérhatalmi erők szervezkedéséről. Megdöbbentő információk egy hiteles ember szájából.
Aaron: „1913-ban létrehozták a Federal Reserve (Szövetségi Tartalék) rendszert (FED). Átadták neki az állami (vagy szövetségi, azaz „federal”, mivel az USA, Államok Uniója) pénzteremtés jogát. Ez egy magánbank, amit magánszemélyek birtokolnak. És amikor a Kormánynak pénzre van szüksége, akkor ettől a FED nevű, magánkézben lévő Delaweare-ben bejegyzett banktól kell kölcsönöznie.Így az történik, hogy a Kormány kölcsönt vesz tőlük, hogy működését finanszírozza, majd ezt mondja: Igen, ezeknek a fickóknak kamatot kell fizetnem. Hogyan fizessünk nekik kamatot? Erre kell az amerikaiak jövedelemadója, - ami korábban egyáltalán nem létezett, - hogy visszafizessék a kamatot a bankároknak.
Alex: 1981-ben Reagen mondta, hogy az adónkból egy árva ötcentes sem jut az ország számára, mert mind a FED-hez kerül.
Aaron: Igen. De a lényeg ahová ki akarok lyukadni, hogy a FED létrehozásával a Kormány ezektől a magánbankoktól való anyagi függésbe került. Ezért kezdtek megadóztatni minket. Érted?...
Alex: Tehát átvették az irányítást az adó és az adófizetés fölött… Rabszolgaként kezelnek.
Aaron: Automatikusan levonják, mert tudják, hogy senki sem fizetné be. (Sz. P. hozzáfűzése: Jézus mondta, adjátok meg a császárnak azt, ami a császáré. Ez az illuminátus-szabadkőműves-Mammon új világrend és forradalmai ledöntötte a királyságokat, fejedelemségeket és magát ültette ezek helyébe és Isten helyébe a legfőbb székbe, hogy törvénytelenül adót szedjen minden embertől a földkerekségen saját hatalmáért)

A FED megalapításával a Kormány elkezdte ezekbe a bankárokba fektetni a pénzét. Ugyanakkor a pénzt ezektől a bankároktól kapja. Tehát kivetik ránk az adókat, amitől még inkább rabszolgák leszünk, amitől még nehezebb megélni, ugyanakkor több profitot biztosítva nekik…És az történt, hogy a Federal Reserve rendszeren keresztül a bankárok ellenőrzésük alá vonták a Kormányt. Többé már nem számít, hogy Republikánus (konzervatív) vagy demokrata, mert körülbelül ugyanazok. Egyiknek a programjában sem szerepel, hogy szüntessük be a FED-et, vagy az adókat, vagy bármely nagy téma amivel az amerikaiaknak szembe kell nézniük.
Volt egy barátom, Nick Rockefeller, a Rockefeller család egyik tagja, és amikor a nevedai kormányzói választásokon indultam, egy ügyvédjével bemutattatta magát. Így barátok lettünk és beszélgetni kezdtünk dolgokról. És sokat tanultam Mr. Rockefellertől. És az egyik dolog, amiről beszélgettünk, az volt, hogy mi a bankipar végső célja, mit akarnak végbevinni. És a bankipar végső célja, nem csak a Federal Reserve Rendszeré, hanem magánbankoké Németországban, Angliában, Olaszországban, és az egész világon, mivel együtt dolgoznak, mivel mind központi bankok, a kommunista kiáltvány részei, hiszen a központi bank létrehozása a kommunista kiáltvány egyik alappillére…
A központi bank mindent megtervez nekünk, a bevezetett jövedelemadó pedig a másik alappillér. Íme két pontja a kommunista kiáltványnak, azáltal, hogy behozták a Szövetségi Reserve Rendszert. Így a végső cél, ami ezen emberek szemei előtt lebeg az, hogy egy világkormányt hozzanak létre, amit a bankipar irányít, amit a bankárok irányítanak. Ezt szekciókban valósítják meg. Az Európai valuta, az euró, és az Európai Alkotmány csak egyik része ennek. Ugyanezt akarják Észak Amerikával és az Észak Amerikai Unióval. És be akarnak hozni egy új pénznemet, az Amero-t. És a végső terv, hogy létrehozzanak egy világkormányt, ahol mindenkibe beültetnek egy RFID chippet a bőre alá.
És a pénzünk a terveik szerint ezekben a chipekben lenne. Nem lesz többé készpénz. És ezt közvetlenül Mr. Rockefellertől tudom, ez az, amit el akarnak érni. És minden pénzed a chipedben lesz. És ahelyett, hogy kézpénzed lenne, amikor csak van pénzed a chipeden, és akarnak, levesznek egy összeget a chipedről, amennyit akarnak. Ha azt mondják, ennyivel tartozol nekünk adóhátralékként, egyszerűen kiszippantják a biteket a chipedből, ugye?
Alex: Totális kontrol.
Aaron: Totális kontrol. És ha valaki, mint te vagy én, tiltakozol azok ellen, amit csinálnak, egyszerűen kikapcsolják a chipedet. És nincs semmid. Nem tudsz élelmet vásárolni, semmit nem tudsz csinálni. Ez az emberek totális ellenőrzése.
Alex:Aztán a chipeket rákötik egy adatbázisra és megvan hogy mikor mit és hol vásároltál, mit csinálsz…
Aaron: Minden. Ez ott van benne. Tehát akarnak egy Világkormányt, amit ők irányítanak, ahol mindenkit bechipelnek, minden pénz ezekben a chipekben van, és ők ellenőrzik a chipeket, és íme rabszolga lettél, ezeknek az embereknek a rabszolgája. Ez az emberek totális ellenőrzése.
(részlet injesus.com-ról)

Keresztény és politikus

Egy rendhagyó hír! Engem meglepet. (a címre kattintva megnyithatod)

Gondoskodás!

Mielőtt még nem lettem pénzügyi tanácsadó, nem hittem és nem foglalkoztam megtakarítással kapcsolatban. Bíztam abban, hogy majd az Úr kirendeli az anyagiakat. Én csak imádkozom, majd meg lesz minden. Nem az imával van a baj, hanem azzal nem gondolkodtam előre. Amit már írtam a József példáját: 7 bő esztendő 7szűk esztendő. Az életünk is ilyen időszakból áll. Amikor tudok és bírok dolgozni félre, teszek arra az időre, amikor már nem bírok úgy- időskor. Vagy ezeknek az időszakok váltakozása. Pál is erről beszél: „megtanultam bővölködni, megtanultam szűkölködni.” Az életünkben megtapasztaljuk mind kettőt. Lehet, hogy ezek váltakoznak. Valamikor jól mennek a dolgok, vannak, amikor nagyon nehezen. Bölcs dolog, ha tehetem, akkor teszek félre. Amikor szűkös idő van, mint pl most a világban, akkor legyen tartalék, ahová lehessen nyúlni. De hiszem, hogy Isten e nélkül is tud rólunk gondoskodni. „Nézzétek az égi madarakat, nem vetnek, nem aratnak, mégis eltarja a ti mennyei Atyátok. Ne aggodalmaskodjatok az életetek felől.”
Fontos a családról gondoskodni, mint férfi azon felül, hogy az Úrban bízom, hogy Ő majd kirendeli. A gyermekeink támogatása, hogy életükhöz minden szükséges dolog meg legyen anyagi, szellemi és erkölcsi. Ez felelősség!
Tehát bölcs dolog, ha tudok megtakarítani, hogy ne úgy éljük, hogy egyik napról a másikra, hogy éppen csak ki tudjuk fizetni a számláimat. Hiszem, hogy Isten nem erre hívott, hanem, „életünk legyen, sőt bőségben éljünk”.
Nem csak a családról kell gondoskodni, hanem támogatni kell az Úr munkáját a tizeden felül, ami nekünk megtérül, mert meg fogjuk tapasztalni Isten hatalmas gondoskodását. Ezeket a dolgokat értettem meg.

Jó sáfárság.

Jézus mond egy példát a jó sáfárság-ról 3 ember van az egyiknek 1 talentumot ad, a másiknak 2-őt a harmadiknak 5-öt. Az utóbbi kettő elmegy és megsokszorozza az első, viszont elássa.
Ez nem csak a képességeinkről, adottságainkról szól, hogy azt használjuk, hanem a pénzünkről is. A pénzünket is jól használjuk, hogy ne veszítsen az értékében, hanem növekedjen. Az adakozás mellet tegyünk félre későbbi célokra: gyermekeinknek, nyugdíjunknak, stb. Bár lehet, hogy most az gondolja valaki, hogy ez nincs benne a bibliába pl nyugdíj, ezért nem lehet ezt így kijelenteni, hogy félre kell tenni erre.
"El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét."Mt 25,27 A kamatozás vagy a hozam , nem idegen a Bibliában. A vagyon szerzés sem rossz dolog, csak jól kell használni, mert rosszul is lehet bánni vele.
Fontos, hogy előtakarékoskodjunk.
Nyilván ma Magyarországon nem nagy hírre van előtakarékosságnak, mivel az előző rendszer, amiben éltek a szüleink, elhitették velünk, hogy az állam gondoskodik majd rólunk. (ezért is van probléma a nyugdíj rendszerrel) nem az államnak kell gondoskodni, hanem magunknak. De nem is úgy, hogy majd az Úr akkor kirendeli. Nem teszek semmit, mert én az Úrban bízom, hogy meg lesz a szükséges anyagi fedezetem a különböző célokra. Ez nem sáfárság.Inkább felelőtlenség. Szerintem, nem ebben kell a hitemet megmutatni, mert azért vannak javaink, hogy előre gondoljunk, gondoskodjunk.
Nyilván nem arról van szó, hogy ne bízzak Istenben.
Amikor egészséges vagyok, és fiatal akkor kell gondoskodni a későbbi évekre. Erre a hangya példáját említem, hogy egész nyáron gyűjt, hogy átvészelje a telet. Az életünk fiatal és erővel teli életében kell gondoskodni akár az idős kor megélésében. Nyugdíj témáját később.
Az ember életében vannak szűk esztendők és vannak bő esztendők. Józsefnél láttunk erre jó példát a 7 bő években kellett félre rakni, hogy a 7 szűk évet átvészeljék. Ez nagy bölcsesség.
Csak nem nagyon gyakoroljuk.
Nyilván nem egyszerű a helyzet ezzel kapcsolatban, hogy tudunk félre tenni. De ha Istenre bízzuk, megtapasztalhatjuk, hogy Ő gondoskodni fog rólunk. Nézd a „javaslat”-ot amit már írtam.